Gyerekkoromban lakott az utca végén egy bácsi, aki arról volt hírhedt, hogy mindene megvolt. Ez a minden azonban most szószerint minden volt, magyarul minden szemét. Kisgyerekként lenyűgözött, ahogy a garázsban egymás hegyén-hátán állt a sok üres tejfölös-, vajasdoboz, számlálatlan üres műanyag üveg, zsákba gyűjtve annyi használt nejlonszatyor, amit egy szupermarket egy év alatt se ad el, tizenegy rossz bicikli, hat szakadt szalmakalap, huszonhárom rossz esernyő, megrottyant asztalok, székek, üres samponosflakonok, ruhák, cipők, játékok, szerszámok, szakadt képek, újságok, lyukas úszógumik, matracok, pumpák, alufelnik, pokrócok, kissámlin nagysámlik, mindezt megfűszerezve egy madárketreccel, és egy retró, kézzel készített székkel ami talán még ért is valamit.

Nem is értettem, a szomszédok miért erőltették mindig szegény bácsinak, hogy lomtalanításkor ugyan dobja már ki a sok sz*rt, mikor az gyerekként a többi, utcabéli játszópajtásunkkal maga volt a kincsesbánya. Egyszer annyira sikerült is felbújtatniuk az öreget, hogy azt az egy széket végülis kidobta, aminek mint utólag kiderült, 30.000 Ft volt az értéke. Ám de, ha már lomtalanítás – gondolta a bácsi – fogta magát és egy talicskányi más kacatot összeszedett innen-onnan. Úgyhogy a zárómérleg végülis pozitív lett.

Na de. Talán mindnyájan ismerünk olyan embert, aki a gyűjtögetést olyan professzionális szinten űzi, ami mellett egy rágcsáló versenybe se szállhat. Az ilyen emberekre szoktuk használni a következő szavakat: nem normális, tébolyodott, rigolyás, megőrült, neadjisten idióta.  Aztán az 1990-es években fogalmazódott meg a tudományos pálya képviselőiben is, hogy lehet, hogy megérné foglalkozni néhány vizsgálat erejéig ezzel a kérdéssel.

Elsősorban azt a témakört érdemes vizsgálni, pontosan milyen kapcsolat is áll fenn az ember, és az általa birtokolt tárgy felett. Mit adnak hozzá a tárgyak az ember személyiségéhez, és mi történik, ha mindez egyik napról a másikra megváltozik?

Egy 1991 októberében, Oaklandben történt súlyos tűzvész után Shay Sayre amerikai professzor tanulmányban (Possessions and idendity in crisis: meaning and change for victims of the Oakland firestorm, 1994) összegezte azon tapasztalatait, melyet a több, mint 5000 hajléktalanul maradt emberrel készített interjú során szerzett. Fő célja volt annak megértése, hogyan érinti az ember személyiségét, önazonosság-tudatát egy olyan katasztrófa, melyben addig személyesen birtokolt tárgyaitól hirtelen megfosztottá válik.

szabadsag

Ha a hipotézis szerint az vagyunk, amit birtoklunk, akkor kik vagyunk, ha nincsen semmink? Egy otthon nélkül maradt nő a következőt nyilatkozta: „Nehéz felfogni, hogy minden odalett. Csak úgy, mint a lakás és az ingóságok, én magam is ’odalettem’.”

Egy másik áldozat, aki idővel vissza tudott térni felújított otthonába, ezt mondta: „Sokkal jobban értékeltem a megmaradt tárgyaimat, mint előtte bármikor. Persze ezek csak tárgyi dolgok, de nagyon sokat jelentenek nekem, ezek tesznek azzá, ami vagyok.”

A hartfordi Institute of Living szorongásokkal foglalkozó központjának igazgatója, David Tolin és kutatócsoportja arra kereste a választ, hogy a tárgyak túlzott birtoklási vágyát vajon egy eltérő agyi működés okozza-e, és ha igen, akkor ez az elváltozás mennyire más, mint a normális. Az eredmény meglepő volt. A korábbi feltételezések szerint a kóros gyűjtögetés leginkább pszichológiai eredetű probléma. Ez legtöbb esetben alátámasztást nyert  az adott személy rendkívül nélkülöző környezetben, társadalmilag jelentősen hátrányos helyzetben eltöltött gyermekkorából, melynek hatására a későbbiekben kialakult a folyamatos birtoklási, gyűjtögető vágy.  

A kutatás során alkalmazott mágneses rezonanciás készülék azonban kimutatta, miszerint a vizsgált személyek agyi aktivitása egyes helyzetekben a normálistól eltérő. A vizsgálat alatt 43 kényszeres gyűjtögető, valamint 33 egészséges felnőtt, és 31 más jellegű kényszeres zavarban szenvedő egyén vett részt. A feladat szerint döntéseket kellett hozni bizonyos tárgyak (újságok, levelek) megtartásáról és eldobásáról. A gyűjtögetők agyában a döntések meghozatalakor az adott agyi tevékenység abnormálisan “túlserkent”.

A gyűjtögető emberek kimondatlan, ám legyőzhetetlen félelmet éreztek a rossz döntéstől, miszerint nem követnek-e el végzetes hibát azzal, ha kidobnak valamit. A probléma forrása leginkább a döntésképtelenség, a kockázatvállalás, tárgyak értékének túlbecsüléséből eredt.

A “hétköznapi” gyűjtőkkel ellentétben, akik a legrészletesebb információkkal rendelkeznek az általuk gyűjtött tárgyakról, és örömük leginkább azok nézegetésében, rendezgetésében rejlik, a gyűjtögetők sokszor tudatában sincsenek az általuk eltett dolgokról.  Csak ma Amerikában megközelítőleg egymillió ember nevezhető kényszeres gyűjtögetőnek, ám természetesen Magyarországon is szép számmal fellelhetőek. Egy szegedi esetben például, egy panellakásban élő férfi megszámlálhatatlan macskát halmozott fel, szinte minden héten bővítette a repertoárját. Végül a plafonról átfolyó macskapisit az alsószomszédok elégelték meg, akik bejelentették a problémát az önkormányzatnak.

Ám még ennél is extrémebb esetek is előfordulnak; van, hogy az adott személy még a vizeletétől, székletétől sem képes megválni, s vagy a súlyos bélcsavarodás határáig húzzák a helyzetet, vagy végezetül a saját nadrágukba végzik dolgukat.

Természetesen mint mindennek, a gyűjtögetésnek is megvannak a legelső, ismert képviselői: A New York Harlem városrészében élő Collyer fivérek rendezett szülői hátterük ellenére lettek a tárgyak megszállottjai. Homer és Langley egyetemet végzett, tehetséges és művelt ifjak voltak, ám sosem házasodtak meg. Az életük leginkább szüleik halála után kezdett tragikusan megváltozni, amikor a szülői házból az utolsó szögig mindent elvittek saját kis lakásukba. Számláikat nem fizették, s általában éjszaka járták New York utcáit további lomok után kutatva. A hatóságokkal többször is meggyűlt a bajuk, s ezek után már mindenkit ellenségnek tekintettek, akik az ajtótól-ablakig feltornyosult szeméthalmazt bántani akarta. Az egy idő után plafonig érő tárgyhalmazban egy 60x60 centiméteres alagútban közlekedtek, s betegesen féltek a tolvajoktól. Az idősebbik fivér nem is volt rest, az összegyűjtött tárgyakból csinált torlaszt és különféle csapdákat a váratlan látogatókat kiküszöbölendő.

szabadsag
A lakás egy része belülről

Közben az egyik férfi, Homer egy betegség következtében megvakult, s innentől a fivérének kellett gondoskodnia róla. 1947-ben aztán a rendőrségre bejelentés érkezett, miszerint a lakásból hullaszag terjeng az épületben. A nagy nehezen bejutó hatóság az egyik szobában megtalálta a halott Homert, meggyilkolásával pedig a köddé vált Langley-t vádolták.

A lakást ezután nekiállták megtisztítani, az ott őrzött tárgyak mennyisége pedig olyannyira elképesztő volt, hogy még New York másik feléről is a csodájára jártak. A kinevezett takarítók rengeteg fegyvert, orvosi műszereket, műanyag csontvázakat, röntgengépet, a Ford T-modell alvázát, 25 ezer könyvet, 14 zongorát, 11 gitárt és bendzsót,  s megszámlálhatatlan mennyiségű újságot találtak. Az elszállítás tizennyolcadik napján azonban még ennél is döbbenetesebb felfedezést tettek: a lomok alatt megtalálták a másik fivér, Langley több hete oszló holttestét, aki valószínűleg az egyik, saját maga állította csapdába akadt bele, végzetesen. Bátyja, vak lévén valószínűleg nem tudott rajta segíteni, majd ő maga is lassan éhen és szomjan halt.

szabadsag
A Ford T-modell alváza

 
szabadsag
A 60x60 centis alagút

A lomok elhordása után azonban egyértelművé vált, hogy az egész ház menthetetlen a hosszú évek óta tartó, szörnyű állapotok miatt. Ezután nem sokkal később a házat le is bontották, s azóta is egy park áll a helyén.

szabadsag
A ház tisztításának kezdetén

A tárgyak birtoklási vágyának börtönéből tehát nehéz, legtöbb esetben lehetetlen a szabadulás. Jelenleg hiába említik egy lapon a kényszeres kézmosás, vagy zár-ellenőrzés fóbiájával, még nincs rá hatékony gyógymód. 

Végezetül egy David Allen idézettel zárnék: "Egy bizonyos ponton valószínűleg mindenkiben felmerül a kérdés, hogy megtartson-e valamit, vagy sem. Erre két válaszom van: Ha bizonytalanok vagyunk benne, dobjuk ki! Ha bizonytalanok vagyunk benne, tartsuk meg! Válasszunk."

Hát, kösz David.